Akvarisztikai útmutató a lágyvízről és a vízlágyításról

Így könnyítsd meg az akváriumindítást aktív talajjal
1. Mai 2018
Amit a garnélatartásról tudnod kell mielőtt belevágsz!
1. Mai 2018
Voltál már a következő helyzetben? Az interneten, egy szakkönyvben vagy egy akvarisztikai üzletben találtál egy scape-et, ami azonnal magával ragadott, szeretted volna hazavinni, vagy legalábbis valami nagyon hasonlót alkotni otthon. Lehet, hogy az elrendezés, de lehet, hogy csak egy növény vagy egy különleges mintázatú hal, garnéla váltotta ki belőled az érzést, miszerint

"Ilyet szeretnék én is tartani/alkotni/berendezni otthon az akváriumomban!"

Bele is fogtál a kutatómunkába, aminek azonban viszonylag korán vége is lett, mivel az adott növényről vagy akváriumlakóról egybehangzó tényként hivatkozik a szakirodalom, bizony lágyvizet igényel. Sok - kezdő - akvarista ezen a ponton inkább lemond az álmáról, mondván "nem ért a lágyvizes akvarisztikához, nem tiszták számára ezek a fogalmak". Ha magadra ismertél, ez a cikk neked szól!

Egyáltalán mi az a vízkeménység?

A víz keménysége, azaz az oldott kalcium-és magnéziumvegyületek mennyisége fontos minden akváriumi élőlénynek. Azonban mindenkinek más és más az optimális. Ha úgy választunk, az egyszerű csapvíz is tökéletes. Azonban sok állatnak és a növényes akvarisztika technikásabb vonalának is más elvárásai vannak a vízzel szemben.

A vízkeménység alatt nagy vonalakban a vízben oldott ásványi anyagok mennyiségét értjük. Amikor az eső leérkezik a földre még lágy, azaz közel vegytiszta, hiszen még nem volt sok lehetősége bármilyen oldható anyaggal találkozni. Ahogy megindul a patakok, majd folyók, folyamok felé, úgy halad át egyre több talaj- és kőzetrétegen, és visz magával mindent, ami oldható. Minél közelebb vagyunk a tengerhez, annál keményebb víz folyik a folyókban, míg a torkolatnál a só bekeveredésével brakkvizet nem kapunk.

Mit takar a KH és a GH?

A vízkeménységet alkotó vegyületeket két csoportra bontjuk: az állandó keménység stabilan az oldat része, nem lehet egyszerű melegítéssel kiugrasztani a vízből. Fő tömegét a kloridok és szulfátok teszik ki. Az állandó keménység nem befolyásolja a pH-t, viszont a víz sűrűségének és vezetőképességének egy jelentős részét adja. A kloridok és szulfátok fontos mikroelemek a növényeknek is.

Az állandó keménységet közvetlenül nem tudjuk megmérni, ezért jele sincs. Helyette az összkeménységgel foglalkozunk a gyakorlatban, amit a GH, azaz Gesamthärte rövidítéssel jelölünk. A GH az összes oldott kalcium- és magnéziumvegyület együtt, a teszt a kérdéses ionok számát méri meg.

A karbonátkeménység a kalcium- és magnézium hidrokarbonátot foglalja magában. A jele KH, azaz Karbonatehärte. Ez az érték határozza meg a CO2 elérhetőségét minden olyan akváriumban, ahol külön nem adagoljuk (low-tech akváriumok), és ahol igen, ott is befolyásolja a szükséges mennyiségeket. A karbonátkeménység mérésekor magát a karbonátot mérjük le, ami nem feltétlenül csak a valódi vízkeménységből származik. Alapvetően a KH kisebb értéket mutat, mint a GH, de fontos tudni, hogy a teszt az esetleges nátriumvegyületeket is beméri, így akár az összkeménységnél magasabb értéket is kaphatunk. Ebben az esetben szikes vízről beszélünk, amely akvarisztikai használatáról olvashattok még a blogban.

Azt hallottam forralással lágyítható a víz, ez igaz?

Nem! Forralással a változó keménységtől (KH) "meg lehet ugyan szabadulni", mivel a a kalcium- és magnézium hidrokarbonát a szénsav sói, a szénsav pedig egy oldott gáz, amely melegítéssel eltávolítható. Ezt az eljárást azonban koránt sem lehet vízlágyításnak tekinteni. (A valódi vízlágyítási módszereket megismerheted, ha tovább olvasol!)

Az állandó keménységet megkapjuk, ha a változó keménység értékét kivonjuk az összkeménységéből. Vigyázat, az állandó- és az összkeménységet nem nehéz összekeverni, sokan tévesen használják a kifejezéseket!
A keménységet német keménységi fokban mérjük. Így a víz összkeménysége:

  • 0–4 nk°

    Nagyon lágy: Ebben a tartományban a víz PH-ja jellemzően instabil. Nulla közeli értéknél a növények fejlődése is nehézkes.

  • 4–6 nk°

    Lágy: Az akvakertészek talán legkedveltebb tartománya. Optimális tápanyagfelvétel a legtöbb növény számára.

  • 7–16 nk°

    Közepesen kemény: A trópusi halfajok nagy százaléka számára ideális.

  • 17–30 nk°

    Kemény: Sügeres akváriumokhoz ideális, a növényezést azonban nagy mértékben gátolja a vízkeménység. Ebben a tartományban a növények nehezen veszik fel a tápanyagokat.

  • 30 nk° felett

    Nagyon kemény: Ez a tartomány növényes akváriumokhoz alkalmatlan. Ellenben például a brakkvizi halaknak pont ez az optimális érték

A víz kémhatása egy következő kémiai jellemző, amit sajnos nem lehet a keménységtől függetlenül tárgyalni. A tiszta víz pH-ja 7, ha ebbe lúgos dolog kerül, a szám növekszik, ha savas, csökken. A gyakorlatban akváriumvíz nem létezik anélkül, hogy mind lúgos, mind savas összetevők ne legyenek benne. Lúgnak eredendően ott van a változó keménység, amiből legalább egy kevésnek lennie kell minden élhető vízben. Savnak pedig a levegő CO2 tartalma, ami mivel érintkezik a vízzel, be is oldódik.

Ezt az értéket hajlamosak vagyunk elbagatellizálni, hiszen az adagolt CO2 mellett elenyésző - de ha belegondolunk, az összes cseppkőbarlangot ez a CO2 oldotta ki, és a természetben is ez tartja életben a vízinövényeket. Ha desztillált vízben nézzük, akkor a levegő CO2 tartalma akár 5,5-ig is képes levinni a pH-t. Minél magasabb a KH, annál kevésbé érvényesül ez a hatás. A legmagasabb akvarisztikai értékek 9 körül vannak, ez például a Tanganyika tó jellemző kémhatása. Az átlagos magyar csapvíz értékei 8-8,5 körül változnak.

Megfelel az akváriumom vízkémiája az általam tartani kívánt hal- és garnélafajokhoz?

A különböző fajoknak eltérő keménység- és pH értékek az optimálisak. Az esőerdők patakjaiban rendkívül lágy, savas víz folyik, míg a nagy folyamokban és tavakban keményebb, lúgos víz található. Minden egyes élőlénynek az a víz ideális, amiből eredetileg is származik. Ez egyes fajoknál szigorú elvárás egyetlen szűk tartományban, mások sokféle vízhez képesek alkalmazkodni. Elterjedt mondás, hogy a mai bolti halak tenyésztettek és tarthatóak csapvízben, de ez közel sem igaz minden fajra. Egy eredendően lágy vízben élő kék neonhal például gond nélkül tartható középkemény csapvízben, egy pontosan azonos vízminőségű élőhelyről származó pillangó tarkasügér viszont hamar elpusztul. Tehát valamilyen szinten mindenképpen alkalmazkodnunk kell a vízkeménységhez. Választhatunk csapvízben tartható fajokat, vagy akváriumunk vizét kell "beállítsuk" az állataink igényének megfelelően!

A szikesség egy speciális, de nem ritka eset. A szikes vízben nátriumvegyületek találhatóak, ami magas KH-t és pH-t eredményeznek valójában alacsony GH mellett. Ez a víz nagyon rossz a legtöbb díszhalunknak, mivel az apró, színes fajok tipikusal lágy, őserdei vizekből származnak, ráadásul a növényeket is megviseli. A szikes vízben a CO2 felvétele nagyon problémás, adott esetben egyenesen lehetetlen is lehet - a növények egyszerűen kipusztulnak a CO2 hiánytól akkor is, ha amúgy minden más feltétel rendben van. Ha szikes vizünk van, két dolgot tehetünk: vagy megbarátkozunk az afrikai nagy tavak sügérvilágával és a sziklás, növénymentes akváriummal, vagy lemondunk a natúr csapvíz használatáról.

(A vezetékes víz nátriumtartalma okozhat egyéb gondot is, amely mindenképpen beavatkozást igényel az akvaristák részéről. A helyi vízszolgáltatótól lekérhető a vezetékes vizünk kémiai összetétele. Ha azt tapasztaljuk, hogy csapvizünk NO3-ot tartalmaz, elképzelhető, hogy extra foszfát szükséges, a megfelelő arány beállításához. Erre nyújt megoldást az AquaLine TF Phosphat.)

Eddig értem, lágy vízre lesz szükségem. Mit tegyek?

Milyen vízlágyítási módszerek álnak az akvaristák rendelkezésére?
Teljesen lelágyított, "nullás" azaz nulla keménységű vizet nem szabad tisztán használni az akváriumban. A kémhatása rendkívül instabil és az ásványi anyagok teljes hiánya sem jó a halaknak. A lágy vizet keverhetjük csapvízzel, vagy használhatunk előre összeállított vegyszereket a visszasózásra.

  • Esővíz használata

    Az akvarisztika hőskorában bevált módszer. Sajnos manapság a légszennyezettség túl nagy probléma, nagyvárosok különösen nem ajánlott. Nem is igazán az eső alatt a levegőben lévő szennyeződés a probléma, hanem a tetőn szépen lassan felgyűlő ipari por.

  • Speciális gyanta alkalmazása

    A kevertágyas gyanta kis akváriumnál praktikus. Egy liter gyantával kb. 100 liter nullás vizet állíthatunk elő. Kimerülés után regeneráltatni kell. Tengeri akváriumhoz nem alkalmas.

  • Fortított ozmózis (Reverse osmosis vagy RO)

    A vizet egy féligáteresztő hártya szűri meg. A vegytiszta víz átmegy rajta, az oldott anyagok viszont nem. Rendkívül tiszta, a desztillált víztől nem sokban eltérő vizet eredményez, tengeri akváriumokhoz és laboratóriumi célokra is alkalmas. A módszer hátránya, hogy viszonylag sok "hulladékvizet" gyárt, azonban ezt egy kis kreativitással fel tudjuk használni egyéb célokra. Egy RO berendezés beszerzési költsége ma már nem kimondottan magasa. Időnként a membránt cserélni kell ugyan, azonban nagyobb vízmennyiségnél még mindig ez az eljárás a legkedvezőbb anyagilag.

  • Oxálsav, trisó:

    A felsorolasból nem hagyjuk ki ezt a módszert, amely a klasszikus akvarista irodalomban gyakorta felbukkant. Mára eltűntek a gyakorlatból, mert macerásak, kémiai tudást és nagy precizitást igényelnek, és még így is messze elmarad az eredmény egy RO készülékéhez vagy a gyantázáshoz képes.